Kigyók

  2009.12.06. 22:40

Ennek az impozáns méretű és színezetű kígyónak az alfajai Indiában, Dél-Kínában, a Maláj félszigeten, Indokinában, Indonéziában és Sri Lankán fordulnak elő.

Nagytermetű, robosztus testű kígyó. A faj törzsalakja a világos tigrispiton (Python molurus molurus), India nyugati részén, Pakisztánban és Nepálban honos. Elterjedési területére utaló angol neve után néha indiai pitonként is emlegetik. Alapszíne a másik alfajénál világosabb, mintázata inkább barnás tónusú, foltjait nem szegélyezi sötét sáv. Legnagyobb példányai is alig érik el az 5 méteres hosszúságot. Élőhelyeinek fokozott beszűkülése miatt természetes állománya vészesen megritkult, ezért ez az alfaj a Washingtoni Egyezmény I. függelékébe tartozik. Minden egyes példányt jelenteni kell a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának, és az országba történő behozatalhoz is előzetes természetvédelmi engedély szükséges. A sötétebb alfaj, a szalagos tigriskígyó (Python molurus bivittatus) Burmában, Kína déli részén, Indokinában, Hainan, Borneó, Celebesz, Jáva és Szumbava szigetén honos. A fej alapszíne krémszín és mogyoróbarna között változhat. A has világos, általában sárgásfehér vagy szürke. Akárcsak a törzsalaknál, az orrnyílástól a szemen keresztül sötét csík húzódik a szájszögletig, a fejtetőn pedig jellegzetes Y minta látható. A mintázat sötét szegélyű foltjai a háton nagyobbak, az állat oldala felé haladva egyre kisebbek. Testhossza 6-8 méter is lehet, a terráriumi példányok azonban rendszerint csak a 3,5-4,5 méteres hosszúságot érik el. Az alfaj színezete és mintázata szélsőségesen változatos, ezért az alfajok biztos elkülönítése csak az ajak feletti pajzsok alapján lehetséges. Ezek ugyanis a törzsalaknál egy, a szalagos tigrispitonnál pedig két sorba rendeződnek.

 

Terráriumi tartás szempontjából gyakorlatilag csak a szalagos tigrispiton (Python molurus bivittatus) jöhet szóba. Ez az alfaj a Washingtoni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Minden példány tartásához CITES engedély (tenyésztői bizonylat, vagy honosított CITES engedély) szükséges, a bejelentési kötelezettség azonban csak a tenyészetekre vonatkozik. A veszélyes állatokról szóló 8/1999. KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet a tigrispitont, mint nagytestű óriáskígyót veszélyes fajjá nyilvánította, ezért tartásához nem csak az önkormányzat, hanem a területileg illetékes természetvédelmi szerv engedélye is szükséges. A jogszabály előírása szerint az egy-egyed elhelyezéséhez szükséges terrárium hosszának legalább az állat testhosszával azonosnak, szélességének ennek a felének, magasságának pedig szintén egy testhossznyinak, de legfeljebb két méternek kell lennie. Az alapterület további egyedek tartása esetén 20%-kal növelendő. A törvény nem hagyható figyelmen kívül, annak ellenére, hogy az általános tapasztalat szerint a tigrispiton, akárcsak a többi óriáskígyók ennél lényegesen kisebb terráriumban is tarthatók. Tenyésztési szándék esetén mindenképpen célszerű az állatok kifejletkori testhosszával megegyező, vagy ha lehetséges azt meghaladó hosszúságú terráriumot készíteni, mivel az állatok teljes kiegyenesedésének lehetősége megkönnyíti a sikeres párzást.

 

Amennyiben elszántuk magunkat ezeknek a lenyűgöző állatoknak a tartására, készüljünk fel a „legrosszabbra”. A kezdetben „gumicsővastag” bájos kis újszülöttek néhány év alatt brutális méretű óriásokká nőnek. Egy kifejlett, 4-5 méteres pár számára már nem is terráriumra, hanem inkább egy külön helyiségre van szükség. Ezt kialakíthatjuk egy fél szobából – ez arra is jó, hogy rokonaink dühét magunkra zúdítsuk -, amelyet az ajtó felőli részen plafonig beüvegezhetünk. Ezután az egészet betelepítjük sziklákkal, tuskókkal és karvastag faágakkal. De ha mégsem ezt az ésszerű megoldást választjuk, akkor is hatalmas férőhelyet kell biztosítanunk, amely majdnem akkora részt elfoglal a lakásból, mintha a szobát áldoztuk volna fel erre a célra. A fából készült űvegelejű, vitrines megoldással nyíló terrárium legalább 300*200*150 cm-es legyen, amelynek az aljából egy részt előre kivághatunk, ide helyezhetjük be, ugyanis a kiemelhető műanyag fürdőmedencét. Ekkora lakosztály világítására és fűtésére már 250 W-os infralámpát szükséges használnunk. Nappalra 27-32, éjszakára 20-24 C°-ot biztosítsunk. A talaj lehet tőzeg és ezzel kevert erdei föld, dekorációként pedig egy-két kellően rögzített vastag faágat helyezhetünk el. Állataink táplálására elsősorban patkányt, nyulat, csirkét, esetleg kismalacot használhatunk. Még teljesen szelíd példányok esetében is különösen figyeljünk az etetésnél, nehogy izgalmi állapotban lévő kedvenceink gyűrűbe rántsanak minket. Természetesen magukat a kígyókat is válasszuk szét a „vacsoraosztásnál”. Felnőtt óriáskígyóinkat lehetőleg ne etessük túl, mert a mozgáshiány miatt hajlamosak az elhízásra, ami keringési zavarokat, majd pusztulást okozhat. A vízmedence alapvető berendezési tárgy, nem hiányozhat a terráriumból. Méretét úgy kell megválasztani, hogy a kígyó összetekeredve beleférjen, a vízoszlop pedig az állatot ellepje. Kisebb példányok esetén még lehet kivehető is, kifejlett egyedek esetén azonban célszerű leereszthető csappal ellátott, beépített medencét készíteni. Jól beválnak erre a célra a zuhanytálcák, vagy a nagyméretű mosogató medencék. A víz tisztaságára fokozottan kell ügyelni, mert a medence egyszerre szolgál itató és fürdő edényül, a belemászó állatok pedig az aljzatot belehordják, sőt nemritkán ide is ürítenek. A medence szerepe nem elhanyagolható a megfelelő páratartalom biztosításában sem. A világítást napi 10-14 órán át kell üzemben tartani. Kivételt képez ez alól a párzásra való felkészülést célzó 2-3 hónapos nyugalmi időszak, amikor a napi megvilágítást jelentősen le kell rövidíteni és a hőmérsékletet 20-23 C°-ra kell csökkenteni. Ilyenkor elegendő a természetes nappali fény.

 

Noha a 28-30 C°-os nappali és 5-8 fokkal alacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában ajánlható, az elterjedési terület északi részéről származó állatok párzási aktivitására serkentőleg hat a 6-10 hétig 18-20 C°-on, megvilágítás nélkül végzett teleltetés. Más tenyésztőknél a fény és hőmérséklet viszonyok megváltoztatása nélkül is sikerült a tigrispiton tenyésztése. A decemberben – januárban történt párzás után mindkét alfaj nőstényei túlnyomóan március-májusban rakják le 15-35 tojásukat, azonban 100-107 tojásból álló rekord-fészekaljak is ismertek. A költés alatt a terrárium hőmérséklete lehetőleg egyenletesen 30 C° körüli legyen. Ezen a hőmérsékleten a világos tigrispiton (Python molurus molurus) tojásainak kelése 61-85 napig, a szalagos tigrispitoné (Python molurus bivittatus) pedig 58-69 napig tart. Egy világos tigrispiton nőstény 22 tojása átlagosan közel 250 g-ot nyomott, nagyságuk pedig 10,1*6,9 cm volt. A szalagos tigrispiton 5 fészekalja átlag 29 tojásból ált, melyek csak 180-200g-ot nyomtak és 9,4*6 cm-esek voltak, ami valószínűleg a nagyobb tojásszám következménye. A 22 nagyobb tojásból 16, 142g-os fiatal kelt ki, a 46 fiatal szalagos tigrispiton pedig 120-135g-os, és átlag 58 cm hosszú volt. A tigrispiton terráriumi szaporodása nem rendkívüli esemény.